„Nem akkor vagy magyar, ha a nagyapád az volt, hanem ha az unokád is az lesz!”

Gyönyörű tavaszi napot tudhatunk magunk mögött.

 

2015. május 16-án ismét megrendezésre került a Kelet-Európai Wing Tsun Egyesület és a Magyar Szablyavívó Iskola jóvoltából az a címben megjelölt páratlan esemény, amely gyermekeket, pedagógusokat és kísérőket egyaránt szó nélkül hagyott a nap végére.

 

Szombat reggel hét órakor időt és fáradságot nem sajnálva a Csiky Gergely Főgimnázium és a Kisiratosi Általános Iskola diákjai autóbuszra ültek, amely egyenesen Budapest központjába szállította őket. Érkezéskor szerencsénk volt találkozni felvidéki magyar testvéreinkkel, akik hasonló számban jelentek meg részt venni ezen a rendhagyó kulturális eseményen, majd együtt vonultunk be a rendezvénynek helyt adó terembe.

 

Az üdvözlőbeszédet követően a társaság minden tagja a Wing Tsun kung fu harcművészeti stílus egyedi önvédelmi technikáival ismerkedhetett meg Si-Fu Máday Norbert nagymester, a Kelet-Európai Wing Tsun Egyesület főinstruktorának vezetésével. A másfél órás foglalkozás kicsiket-nagyokat egyaránt megmozgatott mind fizikailag, mind szellemileg, hála a Mesternek és az oktató és javító instruktori gárdának.

 

A Wing Tsun edzést ebédszünet követte, majd újra összegyűltünk a teremben, hogy a klasszikus Magyar Szablyavívó Iskolák legjobb hagyományaiba nyerjünk rövid betekintést. A Magyar Szablyavívó Iskola vívómesterei tudást és felszerelést biztosítottak a résztvevőknek, hogy a látottakat maguk is gyakorolják, egyéni és páros felállásban egyaránt.

 

Mindezek után újra buszra ültünk, amely ezúttal a Budai Várnegyedben elhelyezkedő Hadtörténeti Intézet és Múzeum közelébe szállított minket. A múzeum falai között olyan magyar történelmi anekdotákkal megtűzdelt tárlatvezetésnek lehettünk részesei – ismételten Máday Norbert és segítői közreműködésével –, amelyből garantáltan mindenki tanult és a szívébe zárt egy apró részletet.

 

Fontos megemlíteni mindenkinek az áldozatos munkáját és annak gyümölcsét. Köszönettel tartozunk a szervezőknek és támogatóknak, hogy részesei lehettünk egy ilyen magas színvonalú rendezvénynek. Hálásak vagyunk a szülőknek és pedagógusoknak, hogy támogatják a gyermekek részvételét ilyen és hasonló alkalmak adtán. Nagy szerencsénk van a kicsikkel és kicsivel nagyobbakkal, hogy befogadóképességük meghaladja az átlagot.

Ami a végeredményt illeti, a csillogó szempárok és a minden fáradtságot felülíró izgatott kérdések zápora a hazafelé vezető úton mindent elárultak.

 

 

Gyenge Brigitta